2009. május 24., vasárnap

Anyuci szóhoz jut

Itt az ideje, hogy végre én is írjak egy posztot. Eléggé nehezen szántam rá magam, hiszen oly sok egyéb bokros teendőm van és hát ugye szoptatás közben mégsem lehet valami jól gépelni.

Arra gondoltam, hogy az élménybeszámoló előtt egy kis helyzetjelentéssel szolgálok:

Boróka:


Immár egy hónapos és nagyon érdeklődő, jó baba. Időnként, főleg estefelé sajnos hasfájós, de aztán ha kidől, jó nagyokat alszik. Néha nincs más megoldás, hasra teszem és álomba sírja magát szegénykém. Egyszer, vagy kétszer kel éjszaka, picit szopik és alszik is tovább.
Zsenge kora ellenére már igen sok helyen volt: Kisoroszi, Dég, Fót, lánybúcsú, Budafok, rengeteg játszótér és Budapest egyéb érdekes pontjai.

Három és fél hetesen mérték utoljára:
-Testtömeg: 4690 (szerintem most már az 5 kilót is elérte)
-Testhossz: 58 cm (valószínűleg azért több, mint 1 centit nőtt, mert a kórházban úgy mérték, hogy végigvezették a mérőszalagot a görbületein is, a védőnő meg úgy méri, hogy odafekteti a beosztás mellé)
-Fej-körfogat: 38 cm
-Mellkas-körfogat: 40 cm
-Szeme színe: egyelőre kék
-Hajszíne: Világosbarna, néha vöröses
Minden téren gyönyörűen fejlődik, lát, hall, figyel, követ, szóval tökéletes kisbaba!
És ami a legjobb, hogy bő egy hete már mosolyog is! Engem egyértelműen felismer és ezt mosollyal adja tudtomra. Olyan édes, még az egész testével kommunikál, néha egy-egy kis hang is feltör a torkából. Jókat lehet már vele "dumálni".
Rengeteg beceneve van, mindenki választhat kedvére valót:
Borcsa, Boriska, Borka, Bori, Boró, Borika, stb.
És amiket Bogi talált ki neki: Bogyóka, Golyóka, Bordóka (ez azért is vicces, mert majdnem Bíborka lett, és a Bordóka végül is szinte ugyanaz)
És akkor még ott van ugye a második neve is, a Katalin...
Dénes néha őt is "leIcukázza", azt mondja, neki minden újszülött Icuka lesz, ha fiú akkor is.
Keresztapám meg Borovicskának hívja.

Boglárka:

Két hónap híján két éves, igazi komoly nagylány. Néha már felfedezni rajta a dackorszak első jeleit, remekül tud hisztizni, nyafogni és nem szót fogadni. Szerencsére alapjáraton tündéri kiscsaj.
Gyönyörűen tud már beszélni! Egész bonyolult, hosszú/öszetett mondatokat használ és használja már a legtöbb ragot is, többé kevésbé helyesen. Néha kicsit túl is ragozza a dolgokat, annyira igyekszik, pl.: Anyuci lábaja, Apuci székeje.
Íme egy-két igazán választékos mondása:
-Anyucika, Bogyóka csíj! (Borókának): Bojóka, vájjá, minnyá jövök!
-(etetésnél): Eég vót, nem kéek penyótot! Csokit kéek!
Nekem meg kitalált mindenféle becenevet, van amit én sem értek, hogy honnan szedett:
Picianyu, Cicanyu, Dudanyu, Mikianyu, Babanyu, Nyuszianyu, Cicianyu és hát khmm, elég ciki, de voltam már Pisianyu és Kakianyu is...

Ha valamiből több egyformát lát, számol: Kettő-hájom, négy-öt-hat.
Sok mondókát ismer és végig is tudja mutogatni őket. Pár éneket is megtanult már, bár egyelőre még inkább a szövegükre koncentrál: Hinta-palinta, Gólya-gólya gilice, Cirmos cica hajj, Csiga-biga gyere ki, stb.
Egyedül eszik, iszik, mondjuk szigorúan maszatfogóval a nyakában!
Ismeri a színeket, de ha mi kérdezzük, hogy ez milyen színű, akkor majdnem mindenre azt mondja, hogy pijos. Olyan ez, mint amikor régebben megkérdeztük, hogy hogy hívják őt, vagy ezt és ezt, mindenre azt mondta, hogy Kankó Dénesz.
A legnagyobb előrelépése, hogy szobatiszta! Szól, hogy kaka kell, pisi kell, nem kéek pejenkát, bugyit kéek. Persze ritkán egy-egy baleset előfordul, de már nincs rajta pelus, csak alváshoz és utazáshoz.

Súlya saccra 11 kg, magassága meg kilencven-valahány. Dereka karcsú, haja szöszi és kócos, szeme nagy és sötét barna, sűrű fekete szempillákkal övezve.


Most pedig jöjjön az élménybeszámoló, amit majd leginkább a képek adnak vissza. Én most csak időrendben felsorolom merre jártunk és mit csináltunk:

Mivel nem vagyok egy otthon ülő típus, ezért már május 5-én arra vetemedtem, hogy levittem a lányokat a Millenárisra Alma zenekar koncertre. Panni, Juli és Viola is ott voltak, remek volt a hangulat, a gyerekek (na nem a mieink, inkább az ovisok) tomboltak Boróka meg gyakorlatilag végigaludta a hangzavart.
Ugyanazon a héten volt a beiratkozás az ovikba, és bár nekünk ez még kissé korai, de bekukkantottunk kérdezősködni az egyikbe, amelyik Dénes munkahelyi útvonalán legjobban útba esik. A nevelő és óvónőktől nem voltam elragadtatva, majd ha élesben megy a dolog jobban körül kell nézni.

A május 9-10-i hétvégén Bogi és Dénes Nagytilajba mentek Lacipapával és (Kati)Dédivel. Mi pedig Bogyókával szombaton az Urbitális programsorozat keretein belül megnéztük a Háros (fél)szigetet, ami honvédségi terület lévén nem látogatható csak úgy minden földi halandó számára. Anyuék és Mátéék is jöttek, biciklivel. A sziget fő látványossága az érintetlen ártéri őserdő, mely szinte egyedül álló Magyarországon és fokozott védettség alatt áll. A félsziget tulajdonképpen két régebbi szigetből áll és ebből a nagyobbra be se tehettük a lábunkat, annyira védett. Mi csak a kisebb, Hunyady szigeten mentünk egy kört egy tanösvényen és csodáltuk a különleges, buja növényzetet és felkúszó indák kuszaságát, melyek helyenként tömött sátrat alkottak fel az égig. A Duna holtága pedig egyedi hangulatot nyújtott a sok horgásszal és eszkábált bárkákkal, csónakokkal, mintha visszamennénk az időben. A sziget "beépített" részén lepukkant régi honvédségi és hajógyári épületek omladoznak, s valaha állítólag még egy középkori kolostor is működött a szigeten, csak még nem sikerült rendesen feltárni, illetve az egyik hajógyár félig rá is épült, ha jól emlékszem. De lehet, hogy csak a köveit hordták el anno az építkezéshez. Ingatlan-befektetési szempontból felbecsülhetetlenül értékes ez a terület, folyik is érte a harc rendesen. Itt van szinte a város szívében, a dél-budai Duna-parton, van benne fantázia, az biztos. De azt hiszem az is biztos, hogy ezzel sem mi fogunk jól járni...

Hét közben valamelyik nap kimentünk hármasban Vera barátnőmék telkére, Budafokra. Bogi Zsomborral szépen eljátszott a homokozóban, míg mi bodzát szedtünk. Zsombornak is nemsokára megszületik a kisöccse, így eléggé egyívásúak lesznek ők is.

Tizennegyedikén Gabusnak volt szülinapja és ez alkalomból kimentünk Fótra meghúzni a fülét. Béci Dénes segítségével fenséges töki-pompost rittyentett. Boglárka pedig a kutyákat etette lelkesen földimogyoróval.

Következő hétvégén ismét leruccantunk Kisorosziba családostul. Viola szegény lázas volt, ezért Pannival otthon maradtak. Viszont vasárnap Dénes szülei is csatlakoztak és hozták magukkal Dorkát is. A kislányok nagyon jól elvoltak a kertben, meg a medencében, a nagyok pedig főzték a gulyást és itták a sört, vagy egyéb hűsítőt. Csak Viola hiányzott a kislányfüzérből, hiszen majdnem együtt volt Bogi összes (lány) unokatesója.

Múlt pénteken ismét az Urbitális szervezésében elmentünk a régi gázgyárat bejárni a lányaimmal. A gyárterület nagy részét már beépítették új iroda és lakóházakkal, csak 16 régi, műemlékké nyilvánított gyárépület maradt meg. Közülük a legjellegzetesebb az óratorony és a három kisebb kupola alakú épület. Állítólag valamilyen kulturális központot akarnak majd ezekben létrehozni kiállító és előadó termekkel. Csak rengeteg engedély és pénz kell a felújításukhoz. Azért az vigasztaló, hogy nem dózerolták le az összes szinte már rom épületet, hanem értelmes, új funkciót kapnak.

Pénteken Júlia napot ünnepeltünk Mátééknál. Ismét jól degeszre tömtük magunkat, kivéve talán Bogit. Ő inkább azzal volt elfoglalva, hogy vehemens ölelgetésével feldöntse valamelyik unokatesóját. Remélem tényleg csak jóakarat vezérelte, mert néha nagyon úgy tűnt, hogy szándékosan teperte le szegény Violát.

Most hétvégén Boglárka és Dénes ismét itthon hagytak minket Boriskával és Dégre távoztak. Azért maradtunk itthon, mert tegnap este barátnőm lánybúcsújára voltam hivatalos. Boróka meg kénytelen volt miattam itt maradni, sőt jött velem a buliba, amit végig is aludt egy félreeső szobában. Jó volt a hangulat, kár, hogy én nem ihattam. Kár, hogy már lassan három éve nem ihatok... És kár, hogy még kb. egy évig nem ihatok... Hát igen, ha egy "üzlet" beindul...
A hétvége többi részében főleg pihentem, meg takarítottam és egy kicsit sétáltunk. Valamennyire sikerült is utolérni magamat és a háztartást.
Ja és írtam egy jó hosszú posztot, hogy egy ideig ne kelljen. :D

Nincsenek megjegyzések: