Ősök földjén - Nagytilaj

Hogy mi a közös például Nagytilaj, Györgyfalva, Rábcakapi vagy éppen Besenyszög között? Megmondom: ezek - többek között - mind őseim szülőföldjei, de valahogy úgy alakult, hogy őseim valamilyen oknál fogva végül Budapesten kötöttek ki, így lettem én, a leszármazott, budai gyerek.

Elég az hozzá, hogy apám egy májusi hétvégén kölcsönkérte tőlünk Boglárkát mondván, hogy ellátogatnak ükapám, dédapám és nagyapám szülőfalujába, Nagytilajba, ahol ő maga is gyerekkori nyarait töltötte.


View Larger Map

Természetesen Boglárkát elengedtük, de az út addig-addig szerveződött míg végül úgy alakult, hogy én is elmentem. Összesen négyen indultunk útnak: apu, Kati nagyanyám, Boglárka és én.

Első utunk nem is Nagytilajba vezetett, hanem egyenesen Zalaegerszegre, ahol Zsigmond nagyapám unokatestvérét Dankó Pistát és feleségét, Piri nénit látogattunk meg.

Dankó István

Igaz, hogy a tervezetthez képest kicsit késtünk, de a villás reggeli megvárt minket.

Trófeák

Sok évnyi találkozás után volt mit megbeszélni

Pista bácsi 90 évét meghazudtolva még cimbalmon is játszott nekünk.

Azt mesélte, hogy mikor egyetemre járt megkörnyékezték, hogy lépjen be a Pártba. Ehhez viszont nem sok kedve volt, de mivel cimbalmon jól játszott, belépett hát egy cigányzenekarba és így menekült meg a vörösök szorításától.

A zalaegerszegi látogatás és az érzékeny búcsú után eredeti célunk felé vettük az irányt.

Útközben a kemedollári dombon azért még körbenéztünk.

És ezt láttuk.

A közelben Kemendollár. Nagytilaj a repceföldeken túl.

Végül megérkeztünk Nagytilajba, ahol a szegről-végről rokon Tormáéknél vendégeskedtünk.

Csoportosulás

Tormáék kertje, most baromfi híján. Kiskoromban, emlékszem tele volt lábasjószággal, még tehén is volt, ide jártunk friss tejért a szomszédos Petőfi utcából, amikor néha itt nyaraltunk pár napot.

A falunak két utcája van, itt találkoznak.

Apám egy régi ismerőse - a Rakos "gyerek"

A nagytilaji katolikus templom éjjel. A toronytól jobbra: a Hold.

Éjjel a keresztnél

Bogi valahogy képtelen leállni a virág szedéssel.

A Dankó ősök sírja (ükszüleim)

Bizony, itt nyugszik dédapám, Dankó Zsigmond is.

Nagytilaj vége

A falut elhagyva érkezünk a tiljai szőlőhegyhez, igaz szőlőnek már szinte híre hamva sincs. Már csak egy-két gazda míveli a szőlőt fent a pincesoron. Nagyanyám meséli, hogy fiatal korában a falu határából lehetett látni, ahogy a népek a szőlőben és a gyümölcsösben dolgoztak. Mára az egykor megművelt területeket a természet visszahódította.

Öreg s fiatal egy padon.

Akácfa illat a levegőben. Amúgy ez a hajdan volt családi szőlőbirtok helye. Most még gyalogosan megközelíteni is nehéz.

Pisztai Kari bácsi pincéje most üres, szőlőjét már túlnőtte a gaz.

Szénaboglyán

A kápolnánál

Eladó birtokok és porták mindenütt, a falu lassan de biztosan fogy.

Polgármester úr: a falu lakossága jelenleg 150 lélek.

Régi képek a régi házban. Dankó János és Karakai Mária. A ház (Petőfi utca 10.) az a Dankó Annáé (ükapám, Dankó János testvére) volt, akit a családban csak Anyuciként emlegetnek.

Egyébként ezekről a képekről több képet is készítettem. A jobb eredmény kedvéért még le is vettem őket a falról. Ekkor történt, hogy az ükanyám rámkacsintott, amitől úgy meglepődtem, hogy egyrészt majdnem hanyatt estem, másrészt majdnem eldobtam a képét. Így utólag ezt egy kedves gesztusnak tudom be a részéről, de még most is kiráz a hideg, ha erre gondolok. Az ősök szelleme velünk él tovább!

Árnyas és napos egyszerre a régi ház kertje.

Tessék - virág

A két nap hamar elment, de bennem mély nyomokat hagyott. Az ősök földjén járni mindig különleges, az ember valahogy azt érzi, hogy ez föld az övé is és büszke rá. Ez például abban nyilvánul meg, hogy mindenképpen meg akarja mutatni másoknak is. Én megmutattam.